Tiszai ingola - Eudontomyzon danfordi Regan, 1911

HOBY — Sat, 10 Apr 2010 20:02:51 GMT

Szinonim: Lampetra danfordi Regan, 1911 (Berg, 1948; Vásárhelyi, 1961).

Az erdélyi, vagy még korábban kárpáti ingolának nevezett állkapocsnélküli, külsőleg angolnára emlékeztető, ovális keresztmetszetű állatok rendszertani helyét viszonylag későn ismerték fel. Egészen napjainkig nyomon követhető taxonómiájának problémája, amit Holčik és Renaud (1988) a holotípusok összehasonlító vizsgálatával tisztázott. Életciklusuk egy hosszú lárva és egy rövidebb imaginális életszakaszból áll. A hátúszók a fiatal állatokon még különállóak, az ivarérett példányokon azonban összeérnek. Alsóállású szájuk szívótölcsérré fejlődött. A tölcsér szélén finom rojtszerű nyúlványok vannak, a belső oldalán pedig hegyes szarufogak találhatók, amelyek az idő folyamán némiképp kopnak (az adult is intezíven táplálkozik, parazita). A szívótölcsér alján helyezkedik el az állatokra igen jellemző fogakkal ellátott nyelv. Nyelvük előre-hátra mozgatható, a fogakkal együtt fűrészként működik. A fej felső oldalán van a páratlan orrnyílás, mögötte a két szem található. A test mindkét oldalán hét kopoltyúrés sorakozik. Lárvaállapotban szerves törmeléket és detrituszt fogyaszt, a kifejlett példányok tipikus paraziták. Csoportosan ívnak, viszont a megtermékenyítés válogatott párok között megy végbe (Botta és Keresztessy, 1992) március és június között, a vízhőmérséklet függvényében. Az átalakulás rendszerint harmadik életévükben, július-október között következik be. Élettartamuk 71-88 hónapra tehető. Ívás után tovább élnek, gyakran kétszer is szaporodnak életük során. A Tisza és mellékvizeinek endemikus halfaja, amely a Salmo trutta m. fario, Cottus gobio, Cottus poecilopus, Leuciscus leuciscus, Thymallus thymallus fajokkal jellemezhető halközösségekben tipikus (Holčik és Renaud (1988).

Fotóalbumok

Tiszai ingola - Eudontomyzon danfordi Regan, 1911