Leírás: Kígyóformájú hal ami megtalálható édes, félig sós és sós vizekben is a vízfenékhez közel. Nyálkás apró pikkelyekkel borítottt teste bronzbarna színű felnőtt korában, páratlan úszói egybeolvadtak és a hasúszói hiányoznak. Rossz látással és jól kifejlett szaglással rendelkezik. A szaglóérzékenység tekintetében világcsúcstartó angolna bizonyos illatokat (például a rózsaolaj illatát) 3,2 trillió-szoros hígításban is érzékelni képes. Ez a szagérzékenység körülbelül olyan erős, mintha mi, emberek harminc kilométer távolságból megéreznénk egy nyíló rózsa illatát szélcsendben! Az angolna gyakran hagyja ott a csalit azért, mert megérzi rajta kezünk szappan, kézápoló krém, olaj, benzin vagy akár nikotin szagát. Hazai halaink közül testfelépítése egyikkel sem téveszthető össze. Nálunk az 1960-as évektől telepítették. Az angolnát jó húsminősége jelentős exportcikké is tette. Mára azonban úgy tűnik, a telepítésekkor nem vették kellőképp figyelembe a faj ökológiai igényeit, ezért sok őshonos halfajunk jelentős táplálékkonkurensévé vált, másrészt az oxigénhiányra és parazitás fertőzésekre való érzékenysége miatt nagy részük ki is pusztult (pl. Balaton 1991-92). Óránként 50 km-ert úszik átlagosan, vizes fűben 5 km-ert tud megtenni egy nap alatt.

Testhossz és tömeg: Átlagos mérete 60-70 cm és 1,2 kg. A nőstény példányok 2 méteresre is megnőhetnek és elérhetik a 80-90 évet is.

Szaporodás: Természetes környezetében élő angolnának tengerben zajlik az ívása, de életének nagy részét édesvízben tölti. Az ivás ideje késő télen és tavasszal zajlik. Négy színváltozáson megy keresztül a fejlődése során: átlátszó ("üvegangolna", 60-75 mm, 2-3 év), sárga ("sárga angolna" 8-90 cm), szürkés zöld ("zöld angolna") és bronzbarna ("ezüstangolna", élettértől függően hosszúfejű, mindenevő vagy szélesfejű ragadozó alakokká különülnek el és bőrük megvastagszik, 7-12 év). Az ikrázás körülményeiről keveset tudunk, de valószínűleg néhány száz méteres mélységben történik. A faj érdekes vándorlási és szaporodási szokásainak oka feltehetőleg a földtörténeti kontinensvándorlásokkal hozható összefüggésbe. Az elképzelések szerint az ősi ívóhely az afrikai és dél-amerikai kontinens között helyezkedhetett el, ami fokozatosan vándorolt mai helye felé, ezt pedig a halak is követték. Másrészről az is feltehető, hogy az állatok az európai partoktól képtelenek megtenni ezt a hosszú utat ívóhelyükhöz, ezért a szaporulatot minden évben az amerikai kontinensről visszatérő állatok adják. A természetes környezetében élő angolna a katadrom vándorlás közismert tankönyvi példája. A kizárólagos Sargasso-tengeri ikrázás és az azt követő kikelés után az angolna lárvái hosszú utat tesznek meg részben a Golf-áramlat segítségével Európa felé, részben az amerikai kontinenshez. 6 hónapos útjuk alatt nem vesznek fel több táplálékot, hanem a szervezetükben raktározott zsír szolgál tápanyagforrásul.

Horgászati szabályozás: Horgászati tilalom alá hazánkban nem esik.

Táplálkozás: Lárvák, kisebb halak, csigák, kagylók, kukacok, rovarok, ikra, béka, rákfélék, iszapból kitúrt rovarálcák, néha vízi madár fiókák.

Horgászat: Az angolna Magyarországon koránt sem lett olyan népszerű sporthorgász hal mint más európai országokban. Horgászható fenéken de például a Velencei-tavon népes tábora van az angolnára pergetőknek.

Rekordok: Hazai rekord 4,75 kg (Csepeli kavicsbánya tó, 1997), a legnagyobb balatoni példány 4,15 kg (1986). A valaha ismert legnagyobb példány Svédországban fogták ki és 7,65 kg volt.