Leírás: Az erdélyi, vagy még korábban kárpáti ingolának nevezett állkapocsnélküli, külsőleg angolnára emlékeztető, ovális keresztmetszetű állatok rendszertani helyét viszonylag későn ismerték fel. Életciklusuk egy hosszú lárva és egy rövidebb imaginális életszakaszból áll. A hátúszók a fiatal állatokon még különállóak, az ivarérett példányokon azonban összeérnek. Alsóállású szájuk szívótölcsérré fejlődött. A tölcsér szélén finom rojtszerű nyúlványok vannak, a belső oldalán pedig hegyes szarufogak találhatók, amelyek az idő folyamán némiképp kopnak. A szívótölcsér alján helyezkedik el az állatokra igen jellemző fogakkal ellátott nyelv. Nyelvük előre-hátra mozgatható, a fogakkal együtt fűrészként működik. A fej felső oldalán van a páratlan orrnyílás, mögötte a két szem található. A test mindkét oldalán hét kopoltyúrés sorakozik. Elterjedt Erdélyben, a Körösökben, a Marosban, Szamosban, a Tisza felső szakaszán. A víz tisztaságára rendkívül érzékeny.

Testhossz és tömeg: kifejlett példányok 20-30 centiméteresre nőnek meg.

Szaporodás: Csoportosan ívnak, viszont a megtermékenyítés válogatott párok között megy végbe március és június között, a vízhőmérséklet függvényében. A lárvák a folyók pangó vízű részein 4-5 évig az iszapba ásva, férgek módjára élnek. Az átalakulás rendszerint harmadik életévükben, július-október között következik be. Élettartamuk 71-88 hónapra tehető. Ívás után tovább élnek, gyakran kétszer is szaporodnak életük során.

Horgászati szabályozás: védett!

Táplálkozás: Lárvaállapotban szerves törmeléket és detrituszt fogyaszt, a kifejlett példányok tipikus paraziták: gyengébb pikkelyzetű halakra rátapadnak és azok vérét szívják. Régen azt hitték, hogy még a kiszívott vért sem képes megemészteni, idővel bebizonyították, hogy a tiszai ingola csak teljesen kifejlődve és csupán egy hónapig él véren.