Leírás: A faj J. A. Güldenstädt, a Szentpétervári Akadémia természetbúvára után kapta nevét. Teste megnyúlt, orsó alakú. Feje vaskos, széles. Bajuszszálai rövidek, nem rojtozottak, hátrasimítva nem közelítik meg a szájat. Az orr viszonylag rövid, tompa, egy kissé kerekített. A bajuszszálak rövidek, simák, hátrasimítva az eredési pontjuk és a felső ajak közötti távolság feléig érnek. A szájnyílás keresztirányú, kicsi, szélessége a fej szélességének kb. 65 %-a. Az alsó ajak középen megszakított, a felső ajak közepén jellegzetes nyereg található. Színe rendkívül variábilis. Hátoldala szürkésfekete, piszkoszöld, szürke, kivételesen citromsárga. A fiatal egyedek hátoldala kék, hasoldala fehér. Vértjei a többi tokfélénél nagyobbak. A vágótok volgai és dunai formája között antigének alapján meglehetősen nagy különbséget találtak. A különbségek némely morfológiai mutatókban is megnyilvánulnak, pl. a kopoltyútüskék számában. A folyamszabályozások előtt az ívásra vándorló vágótokokat hazánkban is halászták, de a faj jelentősége sohasem volt a vizáéhoz hasonlítható. Ritkasága következtében nálunk ma már semmilyen jelentősége nincs. Oroszországban Nyugat-Szibériáig honos, de megtalálható az Urálban és a Volgában is. A volt Szovjetunió tokhalászatában a vágó tok játssza a legfontosabb szerepet, ezért mesterséges szaporítással és ívóhelyeinek védelmével igyekeznek állományát gyarapítani.

Szaporodás: A szezonális rasszok e tokféléknél is kimutathatóak, őszi és tavaszi vándorló alakokat lehet elkülöníteni, amelyek jelenlétét a Duna vízrendszerében is bizonyították. A két forma egymástól eltérő jellegű területen ívik. A vándorlást már ősszel megkezdő egyedek a késő téli hónapokban, februárban-márciusban, a tavasszal vándorló példányok mintegy két héttel később, valamivel melegebb vízben ívnak. A Volga szabályozása után a folyóban egy nem vándorló, teljesen édesvízi életmódra áttért formáját is kimutatták. A Vaskapu elzárása után is jelentkező szórványos fogások alapján a Duna esetében is feltételezhetjük ezt a lehetőséget. Az őszi forma ikrásai 11., tejesei pedig 9. életévükben válnak ivaréretté, a tavaszi formához tartozó egyedek közül a 10-12 nyaras korosztályba tartozó ikrások és a 7 nyaras tejesek ívnak életükben először. A mély vizű (4-24 m), kavicsos, köves mederszakaszokon ívik, ahol az áramlási sebesség 1-1,5 m/sec. A folyószabályozások bizonyos mértékben változtattak az ívóhely választásának vonatkozásában. A mély vizű kavicsos helyeken kívül, a kisebb mellékfolyók torkolata közelében sekély vízben, homokos aljzaton is egyre gyakrabban figyelik meg ívását.

Horgászati szabályozás: Magyarországon védett!

Táplálkozás: A fiatal vágótokok táplálékát döntő részben apró, fenéklakó rákok alkotják. A nagyobb példányok már kisebb halakat (gébféléket) is fogyasztanak. Növekedésük viszonylag lassú, a Dunában ívó állomány egyedei 11-12 éves korukban érik el az 1 m-es testhosszúságot és a 10 kg-os testtömeget. Mintegy ötven évre lehet becsülni a maximálisan elérhető életkorukat, amikor is testméreteik meghaladják a 250 cm-t

és a 100 kg-ot.