Leírás: Magyarországon őshonos tokféle. A viza mozgása kissé nehézkes. Életének egy részét a tengerben, másik részét a folyókban tölti. Az etimológia szerint a latin név a görög hus szóból vezethető le, ami disznót jelent. A többi tokfélénél robosztusabb, vaskosabb megjelenésű. Az egyébként is rövid orr a kor előre haladtával egyre rövidebb, és ugyanakkor puhább lesz. A hát és az oldalak hamuszürkék vagy olykor feketék. A hasoldal fehér, az orr sárgás. A hátoldali vértek oválisak, egy hosszúkás fogas szarvszerű képlet van rajtuk. Az ivarérett egyedek esetében ezek bőrrel fedettek. Az oldalvértek fogazottak, a hasoldaliak alul bőrrel vannak fedve. A vértsorok között számos kicsiny csontlemez található. A száj sarló alakú, horizontálisan eléri a fej ventrolateralis élét. A kopoltyútüskék pálca alakúak. A bajuszszálak hosszúak, lapos szalagszerűek, levélalakú függeléket viselnek, hátrasimítva elérik a felső ajkat. A halfaj a levéltári anyagok alapján egykor hazánkban meghatározója volt nemcsak a dunai, hanem a tiszai halászok jövedelmének is. Az utóbbi évszázad vizafogásai azonban a Duna hazai szakaszán már eseményszámba mentek. Nagyobb vizát a közel száz év alatt mintegy 28 alkalommal fogtak a halászok. Szembeállíthatjuk ezzel, hogy 1554-1555-ben több mint 160 db vizát zsákmányoltak a halászok a vizafogókban. Az utolsó hazai példányt Mohácsnál fogták 1987-ben. Ősszel a téli szállást kereső halak a víz felszínén lomhán úszkáltak, csak kelepcébe kellett csalni az úgynevezett "vizafogó tanyán". A vizafogó tanyát a halászoknak időben elő kellett készíteni. Cégével karókat vertek le a vízbe a varsa számára. A viza beúszott a varsába, és bennrekedt. Ha még jégolvadás előtt történt a halászat, szigonyt vágtak a hal hasába. Az ívásra vonuló vizákat két hajó közé kifeszített hálóval halászták a zátonyos, gázlós folyószakaszokon.

Testhossz és tömeg: Néha eléri a 9 méter hosszúságot és a 1400 kg-os súlyt. Hosszú életük első négy-öt évében rendkívül gyorsan gyarapszik mind testhosszuk, mind pedig testtömegük. A háromévesek testméretei meghaladják az 1 m-t és a 6 kg-ot. Egyes irodalmi adatok alapján akár a 100 éves kort is megérhetik.

Szaporodás: Ivarérettségüket az ikrások 12-16, a tejesek később, 19-22 éves korukban érik el. Folyónként az először ívó halak kora között elég nagy különbségeket tapasztaltak. Az ikraszám néhány százezertől több millióig terjedhet a testtömeg függvényében. A Dunában ívó egyedek ikraszámát érdekes módon alacsonyabbnak találták, mint pl. a Volgában szaporodókét. Az ívóhelyektől függően márciusban-májusban rakja le ikráit, amikor a víz hőmérséklete eléri az optimális 9 °C-ot. Ívóhelyül a folyók kemény, köves vagy kavicsos, esetleg homokos mederszakaszait választja. A kb. 8 nap alatt kikelő lárvák 10-12 mm hosszúak. A felnőtt állatok az ívás után azonnal visszaindulnak a tengerbe, az ivadék a deltavidék brackvizében tölt el néhány évet a nyílt tengerbe való vándorlás előtt. Az 1970-es években Magyarországon sikeres kísérleteket folytattak a kecsege és a viza keresztezésével. A hibridet "vicsegének" nevezték el.

Horgászati szabályozás: Magyarországon védett!

Táplálkozás: Táplálékát fiatal korában bentonikus szervezetek, később már halak alkotják. A Fekete-tengerben élő vizák 80 %-ban halat, 15 %-ban rákokat és 4 %-ban puhatestűeket fogyasztanak. A fiatal állat a homokban keresgéli férgekből, lárvákból, csigákból és kagylókból álló táplálékát, idősebb korában kisebb halakat is fogyaszt.